Miért azonosulunk a Megáll az idő kamasz hőseivel? Miért dőlünk be Mel Gibson skótszoknyájának? Miért olyannak látjuk a múltat, amilyennek a Titanic vagy éppen a Csinibaba megmutatja? És fordítva: miért éppen olyannak mutatja, amilyennek képzeljük?
A történelmi filmek sajátossága, hogy pontosan azt hisszük el a moziban,ami nem igaz, és abban kételkedünk, ami korhű. De van még egy különlegességük: képesek utalásokkal megmutatni azt is, ami közvetlenül nem is látható a filmvásznon: a képmezőn kívülre, a hangkulisszák mögé vezetve minket.
Milyennek mutatja a magyar mozi a háborút s a békét? Milyennek ábrázolja a külföldieket, besenyőket, cigányokat, svábokat, zsidókat? És hogy néz ki a valamikori Budapest a filmvásznon? Hogyan avatkozott bele a politika a magyar filmgyártásba az elmúlt 60 évben?
E kötet arra vállalkozik, hogy három diszciplína – a történettudomány, a szociológia és a filmtudomány – határmezsgyéjén kutatva tárja fel, hogy hogyan varázsol nekünk a mozi múltat. A filmes mező fogalma mentén mutatja be a filmgyártás kontextusát és az egymással párhuzamos (vagy egymással szemben álló) kollektív emlékezeteket. Feltárja azokat a folyamatokat, melyek révén a filmipar szívhez szóló emlék-képeket és nagytotálokkal bemutatott történelem-képeket hoz létre, amelyeket a nézők valószerűnek és hitelesnek fogadnak el.
