„Néhány kisfiú focizik ott estefelé a víz és a nádsáv között, egy lovacska cölöpökkel teli kordét húz a partot nyaldosó hullámok mentén. A szárazföld felől fekete, lomha csatornák mossák bele a lapályok, a mélabú és az ősz szagát a sós üdeségbe. Mit meséljek még neked, néma szív? Akarod-e tudni mindezt? Akarsz-e még tudni egyáltalán?”
Marie Luise Kaschnitz (1901–1974) korának egyik legelismertebb írója és költője. Gazdag életművét, prózáját, verseit, esszéit és önéletrajzi munkáit a nemzedéki felelősségérzeten és a számvetés tehertételén túl az irodalom és a kultúra értékvédelme jellemzi. E válogatáskötetben található huszonnégy elbeszélése sorsfordító és -formáló eseményeket tár föl, törékeny élethelyzeteket és a kapcsolatainkban uralkodó „egyenetlen ingamozgást”. A gyakran komor titkok az élet minden történése mögött otthúzódó rejtélyes háttér jeleiként sejlenek föl – mindannyiunk vigasztalására.
